A Brassó Városi Civilizáció Múzeuma megnyílt a nagyközönség számára is
|
|
Románia első városi civilizációs múzeuma Brassóban nyította meg kapuit. A megnyítón jelen voltak a román kultúra jelentős személyiségei, illetve azok, akik részt vettek a múzeumépület renoválási munkálataiban. A meghívottak közt volt a Brassó Megyei Tanács elnöke, Aristotel Căncescu is. Az általa irányított intézmény jelentős összegekkel járult hozzá az épület felújításához és a múzeum működtetéséhez.
A régi Brassó értékei
A Brassói Néprajzi Múzeum igazgatója, Ligia Fulga kijelentette: ?Előzmény nélküli, amit a Brassó Városi Civilizáció Múzeumában látunk, a megnyító hangsúlyozza a múzeológiai munkálatok mihamarabbi elkezdésének szükségességét, e nagy lélegzetű terv befejezését. A kiállítást elsősorban a brassói látogatók figyelmébe ajánljuk, akik kiváncsiak a régi Brassó értékeire úgy, ahogyan azt a város múzeográfusai, szakemberei bemutatják. A múzeum kihívás a romániai múzeográfia számára, ugyanis első ízben próbálja meg bemutatni egy település urbánus arcát, a városlakók mindennapi életét és viselkedési kultúráját, azok változásait az évszázadok során. Brassó e téren figyelmre méltó példát szolgáltathat.?
Jövőbeni tervek
Aristotel Căncescu kijelentette: ?Tíz év után elmondhatom a barssóiaknak, hogy sikerült felújítva átadnunk a legfontosabb történelmi műemlékeket, turisztikai objektumokat, amellyekkel a város büszkélkedhet. Felújítani egy épületet négyszer többe kerül, mint megépíteni. Ezért a Tanács tér 15. szám alatt lévő középkori épület felújítása nagyon sok pénzbe került, és további 10 milliárd régi lejre van szükség az alagsorának a rendbetételére. Van egy álmom, hogy Brassó történelmi belvárosának minden épületét, mindenekelőtt azoknak homlokzatát felújítsuk. Ehhez természetesen nagy arányú befektetésre van szükség, száz millió eurókba kerülnek a munkálatok. Ezeket az épületeket elhanyagolták a kommunizmusban, amikor a Helyi Lakásgazdálkodási Vállalat, a RIAL tulajdonában voltak, megrongálódtak. Európa számos településének a belvárosát láttam, a legszebbnek a nürnbergi tűnt, amely modellértékű számomra, remélem Brassó belvárosa is egyszer olyan lesz, mint a bajor városé.?