Román Lélek Nemzetközi Fesztivál
|
|
A Brassó megyei Prázsmáron 2017. július 2?9. között szervezték meg a Román Lélek Nemzetközi Fesztivál első kiadását. Noha ez volt az első ilyen fesztivál, minden kulturális rekordot megdöntött, soha ennyien nem vettek részt falusi fesztiválon Romániában. A közönséget meghatotta a népviseletek parádéja, a mintegy ötszáz résztvevő, a húsz néptáncegyüttes, amely hat országból érkezett, a több mint negyven versenyző és a népi mesterek standjai.
Prázsmár kulturális főváros
A fesztivál nyolc napja alatt Prázsmár község falusi kulturális fővárossá változott. A Brassói Metropoliszi Ügynökség technikai és logisztikai segítséget nyújtott a rendezvény megszervezéséhez, és meghívta énekelni a Madrigal kórust is. Az előadások mellett gasztronómiai kiállítást is tartottak, nem hiányozhattak a település messze földön híres palacsintái, változatos ízekkel, minden ízlésnek. Ez volt az első nagyszabású fesztivál, amely egyesítette a hagyományokat, a művészetet és a spiritualitást.
Új felfogásban gyerekeknek és fiataloknak dedikálva.
Erőteljes kezdés
A szervező Costin Butnar lelkész kijelentette: "Erőteljesen indítottunk, már az első kiadással, és magasra tettük a lécet. Célunk a hagyományok, az autentikus román, illetve magyar és szász népi kultúra megismertetése. A fontos az, hogy együtt legyünk. Ezzel a fesztivállal sikerül összehoznunk számos helyi, hazai és külföldi népi együttest, szólistákat, zenészeket, kézműveseket és helyi termelőket. A fő hangsúly a néphagyományok megismertetésén van.
Templomi zene
A Román Lélek Nemzetközi Fesztivál Prázsmár új templomának felszentelésével kezdődött, és ebben a templomban a brassói ANATOLY csoport koncertjével zárult. Az együttes programjában szerepeltek a templomi zene legkedveltebb darabjai, de népi ihletésű művek is. A közönség elragadtatással fogadta a kezdeményezést, és részt vett a versenyeken is. A fesztivált a Brassó megyei Prázsmár Polgármesteri Hivatala szervezte, partnerségben a Brassói Metropoliszi Ügynökséggel, a Redut Kulturális Központtal, a Țara Bârsei Kollégiummal, a Prázsmári és Farkasvágói Általános Iskolával, a Femina Egyesülettel, a prázsmári evangélikus és ortodox egyházközségekkel.