Földvár az ország turisztikai térképén
|
|
2017 szeptemberében a Brassó megyei Földvár erődítményét átadják a turisztikai forgalomnak. Miután 2012-ben elkezdődtek a rehabilitálási munkálatok, az eltelt periódusban az építők intenzíven dolgoztak. A várból már csupán néhány kőfal állt, azok is ledőltek, a belső udvart felvette a gaz, a dudva, bokrok és fák, és tele volt gödrökkel. Elvégezték a talajjavítási munkálatokat, méréseket végeztek, kikérték az archeológusok, illetve a falak rehabilitálásában és restaurálásában jártas szakértők véleményét. Elkészültek a tervek és került pénz a munkálatok elvégzésére is. Íme, elkészült egy ritka szép történelmi objektum, amely teljes pompájában ragyog, miután rehabilitálták.
Öt év múlva
Földvár polgármestere, Sorin Taus kijelentette: "Lám, öt év után már teljesen kész, ami nehéz volt, azt befejeztük, már csupán néhány kisebb simítást kell elvégezni. Látják önök is, hogy mit dolgoztunk itt és hogyan néz ki most. Nehéz volt, de megérte. 2012-ben kezdtük a tervek, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével, a munkálatok elvégzésével, és íme, hogy eltelt öt év. Nézzék az eredményt! Csak örülni tudok ennek. Egyesek nem tudnak öt év alatt egy házat felépíteni, nekünk viszont sikerült, hogy ezt a böhöm nagy várat rehabilitáljuk, és ezt azután miután lelkesedtünk, helyesen mértük fel a helyzetet, és nekiálltunk a munkának. Szeptemberben biztosan elkészülünk vele."
Újra turisztikai célpontok közt
Földvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa erőfeszítéseket tett, hogy ez a pazar vár ismét felkerüljön az ország turisztikai térképére Földvár más nevezetes műemlékei, a veresmarti evangélikus templom, a földvári evangélikus templom, az ortodox templomok, a Szász Egyetemisták Emlékműve mellé. A földvári várat a 13. században építették, ez volt a legfontosabb erődítmény, amelyet a teuton lovagok Erdélyben emeltek.
Események
Földvár kulturális eseményeinek napirendjén a vár felavatása mellett 2017 szeptemberében szerepel még a Földvári Napok és a A Teuton Lovagok Visszatérnek Földvárra Fesztivál. Az év végéig további rendezvényeket is tartanak, a legfontosabbak a Megváltó születéséhez kötődnek, például a Tél Szelleme Karácsonyi Fesztivál, amelyet.